Főoldal



Tisztelt Látogató!

Köszöntöm az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. honlapján.

  
 

 




Társaságunk az MVM Csoport tagjaként, hazánk legjelentősebb villamosenergia-termelő létesítményével, az ország egyetlen atomerőművével büszkélkedhet. Az atomenergia hazai alkalmazása 30 éves múltra tekint vissza, és meggyőződésünk, hogy a következő évtizedekben is szükségünk lesz erre a biztonságos, gazdaságos és környezetkímélő megoldásra. A Paksi Atomerőmű 2012-ben újabb termelési rekordot ért el, és 45%-os részesedéssel járult hozzá az ország villamosenergia-termeléséhez.

Egy atomerőmű működtetésénél legfontosabb szempont a biztonság. Büszkén mondhatjuk el, a nemzetközi felülvizsgálatok igazolják, hogy biztonság tekintetében európai szinten a legjobbak között tartják számon a paksi atomerőművet. Mindamellett, hogy a legtisztább energiaforrások egyike – hiszen az atomerőmű működése nem jár szén-dioxid, por, hamu, füst illetve egyéb gázok kibocsátással – hazánkban továbbra is az itt termelt villamos energia a legolcsóbb. Az erőmű évről-évre bizonyította létjogosultságát, és ennek köszönhetjük, hogy az üzemidő-hosszabbítási programunk keretében, még további húsz évig gondoskodhatunk Magyarország villamosenergia-ellátásáról.

A Paksi Atomerőmű mindig is nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra, a kultúra és a sport támogatására, valamint a környezetében élő emberekkel kialakított partnerségre. Az új Atomenergetikai Múzeum, az egyre több érdeklődőt fogadó Tájékoztató és Látogató Központ működtetése és sikere szintén büszkeséggel tölt el bennünket. Dolgozóink pedig nap mint nap igyekeznek meghálálni azt a bizalmat, amit a magyar társadalomtól kapnak. Felmérések szerint, az ország lakosságának 75%-a támogatja az atomerőmű üzemeltetését, köszönjük!

Reméljük, hogy honlapunk hasznos információkat nyújt Önnek társaságunkról, a magyar villamosenergia-termelésben elfoglalt helyünkről, jövőbeni terveinkről, illetve atomerőművünk működéséről.

Kérdéseivel, esetleges észrevételeivel kapcsolatban, kérem, forduljon kollégáimhoz a megadott elérhetőségeken!

Hamvas István László
vezérigazgató

 

Új blokk(ok)

Hírek

2013. június 19. 8:16

Jelentős összeggel támogatja az erőmű térségfejlesztési alapítványa a környező településeket

Negyedmilliárd forintnyi pályázati forrást osztott fel huszonhat pályázó között a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA). A paksi atomerőmű szervezete által támogatott projektek között van több intézmény főként energia-megtakarítást célzó felújítása, települések térfigyelő kamerarendszerének kiépítése, két nyertes pedig uniós pályázathoz önerő-kiegészítéshez kapott segítséget.

2013. június 17. 7:50

Megjelent az atomerőmű "Energiatermelés" című prospektusa

A prospektus ingyenesen letölthető pdf formátumban