átadásra került a Wigner Jenő-díj és a Hevesy György-díj
A Magyar Tudományos Akadémián november 3-án ünnepi keretek között adtak át több akadémiai díjat. Ezen a napon nyújtották át a Magyar Tudományos Akadémia és a Paksi Atomerőmű Rt. által 1999-ben alapított Wigner Jenő-díjat is. A díjat 2010-ben megosztva Keresztúri András és Lovas István kapták.
Keresztúri András a reaktorfizika egyik legismertebb hazai kutatója. Nagy szerepet játszott és játszik mind a mai napig a paksi atomerőmű biztonságának megalapozásában. Magyarországon az üzemzavar-elemzések egyik vezető szakértője. Lovas István az atommagfizika és a részecskefizika terén ért el nemzetközileg is elismert és nagyra értékelt eredményeket, amelyekkel jelentősen hozzájárult az anyagi világ mikroszerkezetének egyre mélyebb és pontosabb megismeréséhez, valamint a nukleáris kultúra hazai terjedéséhez.
Szintén november 3-án adták át a Hevesy György-díjat, amely a Magyar Tudományos Akadémia, a „Somos alapítvány a védelmi oktatásért és kultúráért” közhasznú szervezet, valamint a Paksi Atomerőmű Zrt. közérdekű kötelezettségvállalása alapján jött létre. Az idei évben a díjat megosztva dr. Lévay Béla és dr. Nagy Sándor kapta. Dr. Lévay Béla fél évszázada tanítja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a magkémia elméletét és gyakorlatát. Dr. Nagy Sándor négy évtizede oktatja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természet-tudományi Karán a magkémiát igen magas színvonalon, valamint tudományos kutatást végzett a Mössbauer-spektroszkópia témakörében.
Mittler István
kommunikációs igazgató